2008. december 14., vasárnap

Az első Sealyham Terrierem.. emlékeim 1993-ból


Valamikor nagyon -nagyon régen... akár kezdhetném így is.

Hosszú levelezések,-( akkoriban még postai úton) - után végre fél év múlva jött a jó hír, megszületett a kutyusom, Lengyelországban Elsbieta Suckonál a Verbena kennelben. Ujabb 3 hónap várakozás után, felkerekedtünk az 1200km-es útra, hogy végre magamhoz ölelhessem a várva várt kiskutyám.

Ketten voltak az alomban a Bonny és a testvére egy kisfiú. Mindketten gyönyörűek voltak, bár akkoriban nem igazán értettem a fajtához, segítség sem nagyon akadt, főleg Magyarországon, és lehet, hogy kicsit elfogult is voltam... de úgy érzem, mind a kennel mind pedig az első sealym tökéletes választás volt.

Bonny fantasztikus kutya volt, sajnos már nem él, csak az emlékeimben...

Okos, barátságos, jó természetű, Ő volt az első kutyám, akiröl meggyőződésem, hogy gondolkodott, és "beszélt". Bizony lehet, hogy közhelynek hangzik, de sajnálom, hogy kevesen ismerték, viszont aki találkozott vele, nagy rajongója lett.

Voltunk pár kiállításon, sikerült is begyüjteni a Hungária Championátushoz a CAC-okat és a CACIB-okat.

Sajnos csak hét évet élt, megmérgezték.... amikor kiköltöztem Budapestről vidékre.

Rövid kis élete során, összesen két alom született tőle, az egyik fia a mai napig itt él velünk.

Bonny sosem feledünk!

2008. december 10., szerda

Az első hó valamikor novemberben


Leesett az első hó, Wallinak, Lolának és Baffynak nem volt túl nagy élmény, Ők már láttak ilyet, na de a két fiatalnak, Ginónak és Pandának ez volt az első találkozása a hóval. Ki sem látszottak belőle, Pandának épp csak a fekete orrocskája látszott, persze az sem mindíg, mert időnként beszaglászott a hó alá. Hatalmas hógolyók lógtak a bundájukon, szerintem több kiló volt, de ez mit sem zavarta Őket a játékban :-)

Panda az új lány


Október elején került hosszám a kis lókötő, a mamája Rozika a papája Waldemár, Ő volt az elsőválasztású kislány, Ági szerint show kutya, bár nekem akkoriban nem igazán tetszett, sokáig elvileg volt új gazdija, csak nem jelentkezett érte :-(( igy aztán nálam maradt, amit mostmár cseppet sem bánok, Ő valóban Show kutya.

Gyönyörű, jó tipusú, eleven, sok-sok szőrrel, ami gyönyörűen alakítható... és ami a legfontossabb nagyon-nagyon okos, néha úgy érzem, hogy az első kedvenc sealyim ( Bonny) költözött vissza hozzánk.

Az egész család elfogadta, már neve is van, először csak Pindur Pandúrnak szólítottuk, de mivel ez igy nagyon hosszú, lerövidítettem Pandinak, és ebből jött a Panda , na meg a fején lévő hatalmas szürke foltból :-) bár a férjem Foltinak hívja. Szerencsére Panda nagyon jól alkalmazkodik, és mindenkivel megpróbál nagyon jó viszonyban lenni. A falkába azonnal befogadták, mert olyan kis játékos, a Ginóval egész nap képes akár rongyhúzás játékot is játszani.

Szóval ime az új reménység....

Lolácska


Bizony nagyon elmaradtam a bejegyzésekkel, igyekszem pótolni!

Tavasszal költözött vissza Princess Sissi of Kindergarten ( Lola) a szülőházába, Ő Ács Melindánál élt kölyök kora óta, sajnos Melindának fájó szivvel, de meg kellett tőle válnia, családi okok miatt, pici fia allergiás lett a kutyaszörre.

Én nagyon örülök, hogy hozzám került vissza. Nagyon hamar beilleszkedett, a többiek fenntartás nélkül azonnal befogadták, persze annál is inkább, mert a többiek fiúk :-)) végre egy lány a falkában. Lola nagyon jó természetű hölgy, nagyon jól alkalmazkodik, nagyon barátságos, és bizony mindíg Ő szeretne a középpontba kerülni.

Lolácska nagyon sok kiállításon volt bemutatva kölyök ill. fiatal osztályban nagyon szép eredményei vannak.

Bizony Ő már nem fiatal lány lassan öt éves lesz, és ketyeg a biológiai órája :-), igy tavasszal szeretném fedeztetni egy gyönyörű, Dán tenyésztésű fiúval, aki Ausztriában él. Remélem sikeres, jó tipusú utódok születnek majd ebből a párosításból.

A kedvenc képem!


Akire nagyon büszkék vagyunk, Occi Ardenti of Kindergarten. A képen Ágival közös gyermekünk :-)

Európa Kiállítás Budapest!


Lázasan készültünk a Budapesti Európa Kiállításra, bár a kutyáim gyönyörűen fel voltak készítve, azért én csak az esélytelenek teljes nyugalmával indultam. Kora hajnalban indultunk, Szilvi barátnőmet vittem segítségnek, bizony szükség is volt rá, a két kutya, két ketrec + asztal, + táskák amiket mind-mind be kellett cipelni a pavilonba, bár viszonylag közel voltunk a parkolóhoz, de igy is kétszer kellett fordulnunk.

Nagy öröm volt számomra, hogy nem csak mi maroknyi Magyar csapat, de Szlovákiából, Szlovéniából, Svédországból, Franciaországból éé Olaszországból jöttek a sealysok a Budapesti kiállításra, jó volt a régi ismerősökkel ismét találkozni!

Fiatal osztály kanokkal kezdődött a sealyk bírálata, ahol is hatalmas meglepetés ért, Ginó lett a fiatal Európagyöztes kan, öt fiatal fiúból választották ki, igazán fel sem fogtam. Ketten maradtunk az Ágival a ringben, beszélgettünk nézelődtem, majd egyszer csak mutatta a bíró, hogy Wipsy a második ( Ő alomtesó) és Ginó az első. Még akkor is bután néztem körbe, hogy is van ez, a Ginó lett a Fiatal Európagyőztes?? ... hát igen!!! Nagyon büszkék vagyunk rá, első igazi nagy kiállítása, fantasztikusan viselkedett, gyönyörűen mutatta magát, mint egy show kutya.

A nyilt kanok közül Waldemár Res. CAC-os lett, na erre sem számítottam.

Fiatal lányok közül is van mire büszkének lenni, a Kindergarten kislány ( Olaszországban él) második lett, hatalmas mezőnyben sikerült neki ez az eredmény. És a champion szukák között Scarlett is gyönyörűen megállta a helyét, ugyan harmadik lett, de nekünk Ő volt a legszebb!

Hosszú és eredményes volt a pénteki nap, de megérte a fáradozást... hát este bizony nem kellett altani :-)

Remélem a Pozsonyi Világkiállítás is hasonló szép eredményekkel örvendeztet meg jövő októberben, én készülök!

2008. október 23., csütörtök

Stokholm Word Dog Show!







Nagyon-nagy élmény volt, hogy eljuthattam Stokholmba a Világkiállításra... Családosan terveztük az utazást, de végül úgy alakult, hogy egyedül mentem. Kint már vártak többen is, Anna, István, és Hap ( Ők jöttek értem az Arlanda repülőtérre), és a régi-régi barátnőm Viki, akivel együtt voltunk három napon keresztül. Bejártuk Stokholm régi városrészét, mindjárt az első este, mondhatom fantasztikus volt! Ugyan hatalmas vízhólyagok nőttek a lábamra, persze az új cipő miatt, de ha ismét úgy alakulna, megimételném ezt az élményekben gazdag kirándulást.
Pénteken volt a Skandináv Sealyham Terrier klub éves kiállítása, sajnos véleményem szerint a helyszint nagyon rosszul választották meg a szervezők, mert nagyon távol esett a Világkiállítás helyszinétől, igy az amúgy is alig ismert, kihalófélben lévő fajtának semmi reklámot nem csináltak, hát csoda-e , hogy kevesen ismerik a sealyt?
A klubkiállításra 37 kutya volt nevezve, elsősorban Svéd és Dán tenyészetek kutyái, de volt Francia, Német, és Olasz kutya is. Ami nagyon nagy öröm volt számomra, hogy látthattam két gyönyörű amerikai tenyésztésű kutyát élő valójában, és nem fotón. Hát mondhatom,bármelyiket elfogadnám!!!!! Az Európai állományból Nekem az Olaszok fiatal szukája tetszett nagyon, Ő azt a tipust képviseli, ami nekem is célom.
A klubkiállítás után hivatalosak voltunk az SSS klub vacsijára, nagyon kitettek magukért, az asztalok roskadoztak a svéd salátáktól, húsgombócoktól sütiktől.
Szombaton alig bírtunk kora reggel felkelni Vikivel, szerettünk volna mihamarabb kiérni a Világkiállítás helyszinére. Metróval mentünk, egyébként a Stokholmi tömegközlekedés valami fantasztikus, mindenhová metró, gyorsvasút, busz, villamos jár.. 5-7 percenként!
Volna mit tanulni Budapestnek!
Szóval visszatérve a kiállításra, a sealyk bírálata 13 órakor kezdődött, volt idejük a kiállítóknak formába hozni a kutyusokat. Az előző nap már bemutatott kutyák voltak, bár érdekes volt így is a kiállítás, mert Svéd bírónő volt. Elégedett voltam a koncepcióval, ami alapján ítélt.
Az abszolút gyöztes az amerikai sealy kan lett, a fajta reprezentánsa, amúgy tényleg gyönyörű!!!
Az igazi öröm a fajtacsoportok kiválasztásakor ért, a SEALYHAM TERRIER lett a hármas fajtacsoport győztese! Sőt másnap a Világ legszebb kutyája is a Charmin lett!!!
Ez jó reklám a fajtának, talán a halodó érdeklődés most feléled ettől, bár ezt Magyarországon senki sem méltatta :-(
... na mindegy, hatalmas élmény volt! Ott kellett lenni, és jó volt a SEALYsokkal együtt örülni! A maroknyi sealyhamos csapat a Best in Show-n hatalmas ovációval üdvözölte a fajtacsoport gyöztes amerikai SEALYt!
Másnap nagyon-nagyon fáradtan de újult erővel elmentünk a régi városrészbe, hajókáztunk, megnéztük a Királyi Palotát és indultunk a reptérre.... hazafelé.
Már csak hab a tortán, hogy olyan jól elbeszélgettünk a Vikivel a kiállítási élményeinkról, hogy majdnem lemaradtunk a gépről, utolsónak szálltunk fel :-) lehet, hogy maradtunk volna még pár napot, volt még tervünk a Vasa múzeum megtekintése , de sajnos már nem fért az időnkbe :-) Talán majd legközelebb, bár a következő Világkiállítás Pozsonyban lesz.....

2008. június 12., csütörtök

a folytatás....


1996-ra összesen 40 sealy kölyök született Magyarországon, az Amarant és a Black Schnau kennelekben. Szintén ebben az évben Bohém Rhapsody Verbena és Devon Koncept ( mindkét szülő Champion) -párosításából született meg kennelem harmadik kutyája, Fluffy Boy of Kindergarten ( Baffy), az első Magyar tenyésztésű sealy, aki elérte az ICH címet. Baffy még ma is él, tüneményes, kedves, vidám és boldogan szaladgál az új nemzedékkel....


2008. június 11., szerda

Szerelem első látásra




1992 november..... meglátni és beleszeretni! Az első találkozásom ezzel a csodálatos kis terrierrel. Akkor döntöttem el, ha esik- ha fúj én szeretnék egy ilyen kis önérzetes lényt...
Akkoriban még kupírozták a sealyham terrierek farkát. Képzeljetek el két pici három kilós kölyköt, akik önérzetük teljes tudatában, égnek meredő farkincával - mint egy kis antenna- jöttek- mentek, pici rövid lábaikon és "intézkedtek"....
Közel egy évet vártam az első sealyra, és megérkezett a csoda 1993 novemberében Lengyelországból került hozzám Bonny, teljes nevén Bohém Rhapsody Verbena az of Kindergarten kennel első sealyham terriere. Az országban az 5.-ik sealy.
Majd egy fél évvel később, tavasszal szintén Lengyelországból jött Sindy, azaz Muselka Sfora Doktora, a hatodik....